Cserne Gabi

Megmutatom, hogy hogyan élvezd újra az életed!

Így tudod megszeretni a mosogatást

Tudom jól, hogy te is mennyire gyűlölöd a mosogatást, ezzel én is így voltam mindig. Már állt a halom, és még a mosogatógépbe is lusta voltam bepakolni. A kipakolást még jobban utáltam. De aztán pár napja egyszer csak elromlott a mosogatógépem. Gondoltam, ez nekem semmiség, majd megszerelem, de hamar rájöttem, hogy ez túlmutat a szakmai ismereteimen. Viszont gyorsan kellett valami megoldás, mert már egy egész gépbe való adag koszos edény nézett velem farkasszemet. Nem voltam valami lelkes, az a sok undorító rászáradt ételmaradék.

Nekiálltam nagy nehezen, és legnagyobb meglepetésemre 1-2 perc után beugrott egy régi emlékem. Amikor Indiában jártam, több helyen kolostorokban éltem és ott mindig közösségi feladatunk volt a mosogatás. Száz tányér, száz pohár… szóval elég nagy mennyiségekkel dolgoztunk. És persze nem olyan körülmények között, mint itthon. Hideg víz és slussz. Talán volt még valami koszos rongy… 

Ahogy beugrott ez a régi emlék, hirtelen rájöttem, hogy mennyivel jobb most ezt csinálni, mint ott. Végül is most mi a bajom???  Hirtelen a kezemre néztem, megéreztem a meleg vizet, ami korlátlanul folyik a csapból, az illatos mosogatószert és a virágmintás szivacsot. Jesszus! Mi a fene van? Mi történik?

unnamed.jpg

Azonnal észrevettem magam, hirtelen a jelenbe kerültem és rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is olyan rossz nekem! Ha úgy veszem, ez egy elég jó lehetőség, hogy végre arra figyeljek, amit csinálok, ami itt és most van, ahelyett, hogy azon puffognék, amin nem tudok változtatni. Megláttam a benne rejlő ajándékokat és lehetőségeket. Hogy mik voltak ezek?

  1. Minden eszköz a rendelkezésünkre áll a problémák megoldáshoz, csak gyakran másképp, mint ahogy elsőre gondoltuk.

Biztos veled is százszor történt már olyan, hogy valamit nagyon akartál, de ott és akkor minden ellene szólt, és egyszerűen nem tudtad végigvinni. Amikor valami egyértelműen nem megy, engedd el az eredeti elképzelést és hagyd abba a görcsös ragaszkodást. Az élet sokkal nagyobb rendező nálad. Hidd el, 100%, hogy egy új nézőpont, egy új megoldás, egy kreatív ötlet tanulságokat, meglepetést tartogat a számodra.

     2. Azonnal látható a munka eredménye

Sokkal rövidebb idő alatt tiszták lesznek az edények, mintha gépbe raknád. Fél perc alatt akár 3 tányért is elmosogathatsz, vagy még többet…

Sokszor nem gyűlik össze annyi edény, hogy érdemes legyen egy programot elindítani. Ilyenkor is hasznát veszed a kézi mosogatásnak! Ráadásul nem kell a beleszáradt cukrot kiáztatni a csésze aljáról, ha délután is a kedvenc bögrédből szeretnéd inni a kávét. Ha csak pár edény van, én azonnal elmosom, mert szeretem látni, hogy hogyan lesz a rendezetlenségből rend, a tettből eredmény.

   3. Remek éberségi gyakorlat

Megfigyelheted, hogy melyik kezedet hogyan használod, hogyan működik együtt a jobb és a bal kezed mosogatás közben. Észreveheted, hogy milyen érzés, hogy a maradékhoz hozzáérsz. Azt is megnézheted, hogy milyen az az edény, amit épp mosogatsz.

Ha csak az egyiket a három szempont közül megfigyeled, és végigköveted a hozzá kapcsolódó gondolataidat és az érzéseidre fókuszálsz, az azonnal a jelenbe hoz, így tudod gyakorolni az éberséget és a tudatosságot.

Nekem az vált be, hogy minden mosogatásnál 1-1szempontot figyelek meg, így sose unom meg és mindig új dolgokat fedezek fel. Legutóbb azt, hogy egy olyan kis csorba tálat is régóta tartogattam, ami egyáltalán nem tetszik. Ettől szeretettel megváltam.  

   4. Ami kint az bent

A külső rend és a tisztaság belül is rendre utal. Amilyen a környezeted, az pontos mutatója a belső világodnak. Ahogy rendet tartasz, takarítod, tisztán tartod az otthonod, ez hat az elmédre, a hangulatodra és pontos tükröződése aktuális állapotodnak.

Fogd fel úgy a mosogatást, mint egy olyan műveletet, amit önmagadért, a külső és a belső rendért és a saját jóllétedért teszel. Még ha nem is jön rögtön természetesen, egy idő után érezni fogod, hogy te magad is jobban, rendezettebben fogod magad érezni.

Már csak azért is érdemes megcsinálni, hogy jó érzéssel tekints végig a konyhán, hiszen te is sokkal szívesebben vagy a szép, tiszta és rendezett helyen. Kezdd el ma. Engem az is remekül motivál, hogy a konyha nyitott, a nappali része, ezért minden nap rendben kell lennie.

   5. A munkahelyeden te leszel a legjobb fej

Mert aki tesz másokért, aki közösségi munkát végez, ahelyett, hogy például a gép előtt töltené még azt a másik 10 percet is, vagy épp a folyosón dumálna, te leszel az, aki jó fejként elmosogat másokért, és nem mások helyett. És hidd el, ezt értékelni fogják a kollégáid.  Olyan példával járhatsz elöl, ami másokra is hatással lehet. Nincs is jobb, mint egy közutálatnak örvendő feladaton keresztül megmutatni másoknak, hogy lehet ezt másképp is csinálni! És a hatásodra hidd el, kapcsolódni fognak hozzád.

Mert minden attól függ, honnan nézzük! És én ettől a pillanattól kezdve másképp láttam a gyűlölt mosogatást. Pár perc után nem arra figyeltem, hogy itt van egy feladat, amit meg kell oldanom és végig a NEM AKAROM program pörgött bennem. Hanem elővettem a veszek egy mély levegőt, vagy inkább hármat J és észreveszem benne a fejlődési lehetőséget, ami ahhoz segít hozzá, hogy jelen legyek és azt élvezzem, ami van! És rájöttem, hogy én ezt a lehető legjobban akarom csinálni. Ha a hétköznapi tevékenységeket úgy fognám fel, mint egy fejlődési lehetőséget, megváltozik a fókusz. Mert végtére is majdnem minden dolog egy napban rutin feladat, amit sémák és minták szerint csinálunk. De mi lenne, ha ezután elkapnánk a benne rejlő pillanatot és azt mondanánk: Ok, mostantól egész más szemmel nézek rá. Lássuk csak! Milyen szép a kedvenc bögrém, imádom ebből inni a reggeli kávét. Emlékszem, ezt a fazekat még 10 éve kaptam. Igaz, kicsit kopott már, de annyira szeretem, hogy semmi pénzért nem dobnám ki. Úgyhogy most szépen elmosom!

Ezek a gondolatok abban segítettek, hogy megbarátkozzak a mosogatással, és ezen keresztül más hétköznapi utálom megcsinálni dolgokkal. Így ahelyett, hogy lefárasztanám magam a negatív gondolati spirálokkal, jelen vagyok és a feladatra koncentrálok. Örömmel tölt el, hogy ez a sok minden, ez a sok lehetőség, ez a sok eszköz, és szépség a rendelkezésemre áll itt és most. Ajándékként tekintek rájuk.

 

A mosogatógépet azóta megszereltettem. De miért ne lehetne ebből egy jelenlét gyakorlatot csinálni? Úgy döntöttem, hogy ezentúl hetente egyszer kézzel fogok mosogatni. Megszerettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://csernegabi.blog.hu/api/trackback/id/tr8214825560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Cserne Gabi

Életöröm specialista vagyok. Integrál pszichológiát és egy tucat különböző alternatív módszert tanultam az elmúlt 25 évben. Mára már saját metódussal dolgozom Budapesttől és Németországtól kezdve, Hollandián, Ausztrián keresztül az USA-ig és segítek klienseket abban, újra élvezni tudják az életet.

Friss topikok

süti beállítások módosítása