Cserne Gabi

Azt tapasztalom, hogy még mindig sok tévhit és tabu lengi körül az élet szerves részét képező veszteséget és halált, szeretném most egy kicsit megnyitni ezt a témát a saját személyes tapasztalataimon keresztül.

Az elmúlt években rengeteget foglalkoztam a halállal és a veszteséggel. Válás, munkahely váltás, költözés és apám két és fél évvel ezelőtti váratlan halála megrengetett bennem igen sok mindent. Apai ágról amúgy is rendkívül tragikus sorsokat hozok, holokauszt, börtön, háború, hadifogság, öngyilkosság... A volt páromon keresztül tavaly nyáron szintén az élet-halál kérdésével kellett szembesülnöm, és idén nyáron újra farkasszemet néztem vele... Ezeket a veszteségeket sok idő és fájdalom volt a helyére tenni. De tudtam, hogy amíg ezekkel nem vagyok OK, addig az életemben folyamatosan teherként fogom cipelni, és azzal saját magamtól veszem el vele az életenergiát.

Huszonöt év önismereti módszerei mindig azt mutatták és mutatják folyamatosan, hogy hihetetlenül fontos, hogy a halottakat, az eltávozottakat el kell gyászolni, meg kell magunkban dolgozni. A gyász, a veszteség feldolgozás egy kikerülhetetlen és életbevágó folyamat. Aki nem foglalkozik vele, aki mélyen elnyomja, tagadja, akár tudatosan, akár tudattalanul (és természetesen ez a gyakoribb, hiszen ez egy teljesen normális önvédő mechanizmus), az életében addig fogja cipelni, addig fogja rányomni a bélyegét a mindennapjaira, míg nem kezd vele valamit, vagyis nem kezdi el feldolgozni. És sajnos addig nem élhetünk felszabadult, örömteli életet, míg hatalmas súlyokat cipelünk...

(fotó:pexels)

Sokszor nem tudjuk, hogy mi az oka például egy krónikus vagy váratlan betegségnek, vagy az álmatlanságnak, táplálkozási zavarnak, a véletlennek tűnő ismétlődéseknek, megmagyarázhatatlan eseményeknek és az életünket érintő általános értelmetlenségnek.

És bizony gyakran kiderül, hogy az el nem gyászolt emberek, események és átvállalt sorsok - vagyis már halott emberek életének részben vagy egészben való újraélése, ismétlése - vannak a hátterében. De nemcsak a halál, mindenféle veszteség is ide tartozik, ami a jelen életünket befolyásolni tudja anélkül, hogy arról tudomásunk lenne.

A szeretett társ, családtag elvesztése, válás, a párkapcsolat és a barátságok vége, megszakadása, házi kedvenc halála, természeti katasztrófa, hosszú betegség, abortusz, munkahely és állás elvesztése és a költözés is mind olyan veszteség, ami teljesen egyéni módon és intenzitással egy-egy halállal és újjászületéssel egyenlő.

Az elmúlt hetekben különösen sok veszteség élmény feldolgozási folyamaton dolgozunk a kliensekkel. Többen vannak, akik rég elvesztett szüleiket, családtagjaikat évek óta még mindig nem gyászolták el, és abban a tudatban élnek, hogy a történet bennük már lezárult. Sokan párkapcsolati problémával, szakítással kínlódnak, és igen, ez is egy gyászfeldolgozás, hiszen a MI többé már nem létezik, meghalt. Rengetegen az abortusz és vetélési folyamat elengedésével küzdenek.

 (fotó:pexels)

Minden egyes veszteség és halál külön-külön feldolgozásra, megértésre és elengedésre hív minket. Olykor ez hosszú hónapok, vagy akár évek kérdése is lehet, ami fájdalmat okoz, tépázza, rágja a testet és a lelket és sokszor azt kívánjuk, most azonnal legyen vége, mert nem bírjuk tovább, nem találjuk a kiutat, az értelmet, a megoldást. Erőtlenné és elveszetté válunk az életet pedig tragikusnak, szomorúnak és élhetetlennek érzékeljük.

Mély folyamatok ezek, amiket kitartó és tudatos munkával, megtartó támogatással fel lehet dolgozni, meg lehet érteni, el lehet fogadni és végső soron új utakat nyitnak meg az életünkben.

Fájdalmas vele szembesülni vagy sem, a halál és a veszteség úgy gondoljuk, hogy elkerülhető. De a valóság az, hogy mindannyiunk életét átszövi, hiszen jövünk, itt vagyunk egy ideig és megyünk tovább...

Amit tehetünk, hogy amíg itt vagyunk, egyre nagyobb és nagyobb tudatossággal és szívvel felkutatjuk és megéljünk a saját személyes életünk értelmét és lehetőségeit.